Márkaalapítás piaci résre alapozva

A Watson Gym Equipment (Nagy-Britannia) és a Mazak sikertörténete

 

Az edzőtermi kiegészítők és gépek folyamatosan fejlődő piacán az angliai Watson Gym Equipment előkelő helyet vívott ki magának, hiszen a világ egyik vezető, prémium márkás termékeket előállító vállalkozásává nőtte ki magát. A cég egyik legnagyobb erőssége, hogy az általa előállított termékek sok mindenben kitűnnek a versenytársak hasonló termékei közül. A cég által gyártott kiváló minőségű, igényes kivitelezésű termékek, egykezes és kétkezes súlyzók, illetve erőfejlesztő gépek nagy népszerűségnek örvendenek a vásárlók körében, akik folyamatos megrendelésekkel keresik a vállalatot. „A Mazak precíziós megmunkálóeszközei nélkül lehetetlen lenne teljesíteni ügyfeleink igényeit.” Simon Watson, a Watson Gym Equipment vezetője kiemelte, hogy a cég teljesítményének nagyarányú növekedését a Mazak gépek bevezetése tette lehetővé.

A Watson Gym Equipment vállalatot a somerseti Frome-ban 1999-ben alapította Simon Watson, aki korábban hegesztőként dolgozott. A cég egy kis méretű, bérelt raktárból indult. Megalakulását követően edzőtermi eszközök gyártására szakosodott, ezeket értékesítette a nagyközönség számára. „Akkor még úgy gondoltam, hogy az üzlet fejlesztéséhez elég folyamatosan gyártani, és termékeket előállítani. Az első pár évben azonban nehézségeink támadtak, mert az értékesítés nem a vártnak megfelelően alakult.”

Az igazgató nosztalgiával tekint vissza a kezdeti időkre. Egyáltalán nem rettent meg a felmerülő nehézségektől, sőt, sokkal inkább meglátta bennük az előrelépés és a fejlődés lehetőségét. Átértékelte az üzlettel kapcsolatos véleményét, és arra a következtetésre jutott, hogy a potenciális növekedéssel kecsegtető, prémium termékekre igényt tartó, ún. „piaci rés” piacok lesznek azok, amelyek segítenek kilábalni a gödörből.

Az átszervezést követően a Watson Gym Equipment többé már nem szállított a nagyközönségnek, hanem átállt a prémium minőségű edzőtermi eszközök gyártására. Az igazgató által tervezett speciális eszközök hamar ismertté váltak, aminek nyomán egyedi pozíciót sikerült kivívni az iparágon belül. A cég mostanra a prémium minőségű edzőtermi eszközök egyik legnagyobb gyártójává nőtte ki magát, amelynek termékeit világhírű edzők is előszeretettel használják. A cég termékeit használók száma nem csupán Európában, hanem az Egyesült Államokban, Ausztráliában és a Közel-Keleten is növekszik.

A Watson Gym Equipment röviddel a kézi súlyzók gyártásának indítása után vásárolta meg az első Mazak gyártmányú gépet. „Először kiszerveztük a kézi súlyzók bizonyos részeinek a gyártását, azonban ez csak bonyolultabbá tette a folyamatot. Aztán eszembe jutott, hogy az egyszerűsítés jegyében egy CNC-megmunkálóközpontot állítsunk gyártásba.

A lehetőségek mérlegelése közben találtam rá a Mazak termékeire." Végül a QUICK TURN NEXUS 250-II berendezés mellett döntöttünk. Az előkészületek alaposságát mutatja, hogy a cég vezetője személyes oktatáson vett részt a Mazak angliai gyárában, amelyen a gép használatának alapjait sajátította el. „Annak dacára, hogy abszolút kezdő voltam a megmunkálógépeket illetően, a Mazak berendezés működtetése észszerűnek és egyszerűnek tűnt. A mindenre kiterjedő képzésnek, valamint a gép egyszerű üzemeltethetőségének köszönhetően a berendezés rövidesen már teljes kapacitással üzemelt, amit a nyereség folyamatos növekedése követett.”

 

A FABRI GEAR gép alapjaiban változtatta meg a céget

Az első Mazak gép sikerén felbuzdulva két másik gépet is megrendeltek, egy QUICK TURN NEXUS 250-II és egy VERTICAL CENTER SMART 530C berendezést állítottak szolgálatba a megnövekedett igények kielégítése érdekében. 2017-ben a vállalkozás gépparkja egy 3D FABRI GEAR 220 II géppel bővült, amely a lézervágástól kezdve egyetlen eszközzel képes elvégezni a teljes munkafolyamatot. Ez a berendezés az edzőgépek vázainak elkészítését automatizálja. „A FABRI GEAR forradalmi hatással volt az üzlet alakulására. Korábban nagyon sokáig tartott a vázak feldarabolása és a furatok elkészítése. A FABRI GEAR berendezéssel elérhető automatizálásnak köszönhetően azonban ezt az időt már a hegesztésre fordíthatjuk." Az igazgató kiemelte, hogy milyen előnyöket jelent pontosan a cég számára a FABRI GEAR alkalmazása. „A FABRI GEAR nem csupán a termelékenységre volt jótékony hatással, hanem gépeink vázszerkezetének újragondolására is lehetőséget adott. A precíziós megmunkálás merev és könnyen összeszerelhető vázszerkezet kialakítását tette lehetővé.”

A továbbiakban egy OPTIPLEX NEXUS 3015 FIBER megvásárlásával a Watson Gym Equipment a jövőben is tovább egyszerűsíti a gyártási folyamatokat.

Új, automatizálási alapokon épülő gyár

A cégvezető az edzőtermekben tapasztalható jelenlegi trendek bemutatásával folytatta:
„A zsírégető kardióedzések rövid ideig tartó fellángolása véget ért, a hangsúly pedig a tömegnövelő, erősítő edzésformákra helyeződött át.” Emiatt növekszik a cégünk által kínált prémium termékek iránti kereslet és érdeklődés. „A legnagyobb problémát a gyártási kapacitás jelenti, amely nincs teljesen összhangban a beérkező megrendelésekkel. Idén ezért új gyártóüzem telepítését tervezzük, hogy legyen hely a nagyobb méretű berendezéseknek is. A jövőre nézve kihívásnak tekintjük az automatizált gyártási környezet kialakítását."

A cégvezető nem csupán a tervezésben, a gyártásban és az értékesítésben, egyúttal a márkaépítésben vesz részt, hanem ő maga is lelkes támogatója ennek a mozgásformának. A „házon belüli” gyártásra helyezett hangsúly, valamint az igények teljes körű kielégítése a záloga annak, hogy a cég a jövőben is a vásárlók kedvenc márkája maradjon, és még tovább fejlődhessen.